
BME Solar Boat Team
BME Solar Boat Team – A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Solar csapata.
A projekt azzal a céllal jött létre 2014-ben, hogy a team tagjai Magyarországon elsÅ‘ként épÃtsenek meg egy olyan napelemes hajót, ami ember által vezetett és a működéséhez szükséges energia előállÃtásra képes.
Nem csak a hajó mérettette meg magát több alkalommal, az egyes részeit megtervező diákok is több elismeréssel gazdagodtak. A csapat 2016 nyarán részt vett két nemzetközi versenyen, Hollandiában és Monacóban. A 2016-os versenyszezon tanulságait felhasználva a csapat folytatja munkáját, további fejlesztéseket eszközölve a hajón.
A megalakulás óta eltelt 2 évben a projekthez több diák is csatlakozott, mindezidáig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem négy (Gépészmérnöki, Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki, villamosmérnök és informatika, valamint gazdaság és társadalomtudományi) karáról, közel 45 hallgató működött közre az első hajó tervezésében, továbbfejlesztésében.
Célunk, hogy a projekt felhÃvja a figyelmet a megújuló energiafelhasználási lehetÅ‘ségekre, valamint, hogy egy olyan tudásbázist és infrastruktúrát alakÃtsunk ki, ami biztosÃtja a következÅ‘ generációk számára az elektromos járműépÃtési fejlesztésekben való részvételt.